Skip to content

Goda Gábor

a Weight-Flow Contact rendszerének kidolgozója,
rendező, koreográfus, az Artus Kortárs Művészeti Stúdió alapítója és művészeti vezetője

Azt gondolom, amit tudni érdemes, azt vagy egyenesen szellemi “forrásból” vagy
mesterektől, vagy közvetlenül a testtől tudhatjuk meg, – kizárólag tapasztalati úton.
A spirituális megközelítések mellett a test a leghitelesebb tanítónk. Állandóan jelez és irányt
mutat. A test bölcs. Egy kilazult, szabadon áramló Testben szabadon áramlik az Élet és
szabaddá válik a Szellem, – s innentől egy kapcsolat többé nem megköt, hanem megnyit és
szabaddá tesz. Valódi önmagunkra találásakor az elkülönült Én feloldódik a Teljességben.

A Weight-Flow Contact 25 évig érlelődött bennem, aztán 2006-ban néhány nap alatt összeállt.
Eredetileg mérnöknek tanultam, hídtervező szerettem volna lenni.
Az építőmérnöki tanulmányok, a komplex művészeti munka az Artus-ban, a kontakt-
improvizáció, a TaiJi rendszeres gyakorlása, a családi élet tapasztalata és a folyamatos
szellemi útkeresés végül mind egy helyre mutattak, hiszen egy tőről fakadnak.
Így született a Weight-Flow Contact.

Örökké tartó hálám és köszönetem feleségemnek, Ritának, aki kitartóan ösztönzött és segített
e rendszer kidolgozásában.

Goda Gábor

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: