“Hihetetlenül gazdag volt ez a szavak nélküli világ, fantasztikusan mély, őszinte és igaz alternatíva volt a testem segítségével kommunikálni veletek.” Sarolta
“Minden értelmet kapott a végére. Összeállt, és ennek volt egy katarktikus hatása…” – Gyula
“Az izomláz és a foltok múlnak. Amit igazán kaptam, az remélem soha.
… nem elmondható az élmény, mert valami olyat mozgat meg, ami számomra az ember leglényege. …” – Tamás
“Akinek csak tehetem, mesélek erről a teljesen új fajta és mindent átformáló, alakító, új ajtókat nyitogató, varázslatos élményemről, … Olyan erősen érzem gyógyító hatását annak, ha ennyire egészében láthatom testem, lelkem, érzelmeim, gondolataim egészét. Csordultig töltött ez a hétvége.” – Rózsa
“Alapvetően visszatért az életkedvem.” – Réka
“A legnagyobb változás talán, hogy megtanultam őszintén nemet mondani! …
A másik mérföldkő, hogy megpróbálom kinyilvánítani a szükségleteimet. Azt hiszem ez is a magamban való bizalom nyiladozásának hozadéka, talán kezdek merni érezni – viccesen hangzik, de ez van. Büszke vagyok magamra.” – Andrea
„Olyan kapukat mutattak meg, vagy nyitottak ki bennem, amelyekről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek. … Életemben először végre úgy érzem magam, hogy az önmagam testi és lelki szabadsága már nem csak egy illúzió, hanem el is érhető egyszer…Hihetetlen erőt és felismerést kaptam a három nap munkája nyomán és másfél hónap múltán egy szabadabb, teljesebb embernek érzem magam az eddigi éveimhez képest.” – Tímea
“A mozgás és a sok érintés által valahogy olyan mélységekben jutott el hozzám most maga az élet, mintha egyenesen a sejtjeimhez, a véremhez beszélt volna valaki.” – Adrienn
“Számomra az egyik legfontosabb tanulsága a tréningnek…: felelősség önmagamért.” – István
“Mindenképp javasolnám, hogy ezt a tréning a nemzeti alaptanterv részét képezze. Az emberek nagy részének nem azzal van problémája az életben, hogy gyenge fizikából, biológiából vagy kémiából, hanem azzal, hogy nem képes jól működni az emberi kapcsolataiban.” – Ildikó